Ezt a kérdéskört jártuk körbe néhány héttel ezelőtt a 2015. április 16-i képzésünkön a Lurdy Házban.
A rendezvény nagyobb részében Szilágyi Balázs előadását hallgathatták meg a résztvevők, aki az online eladásról, kampányokról beszélt, valamint arról, hogyan lesz az internetes nézelődőből vásárló.
Két vendégelőadónk előadásával még gazdagabb lett a tudásanyag.
Doszpod Kata, a Művészház.com tulajdonosa és rajzoktatója, a jobb agyféltekés rajzolás szakértője. Emellett pedig tökélyre fejlesztette azt, hogyan tud zsúfolásig megtölteni egy tanfolyamtermet rajzolni vágyó emberekkel. Ebben a témában osztotta meg a részt vevőkkel tapasztalatait, és adott néhány tippet arra, hogyan érdemes jól csinálni az eladást.
Doszpod Kata weboldala: www.muveszhaz.com
Oláh Tamás, üzleti tréner és lezárási specialista, akinek egyetlenegy feladata van. Elérni azt, hogy egy cég többet tudjon eladni. Előadásában a PR, a marketing és az értékesítés fontosságát hangsúlyozta és azt, mennyire fontos, hogy mindhárom területet a helyén kezeljük. Ezt rengeteg színes példával szemléltette, ami osztatlan sikert aratott a teremben.
Oláh Tamás honlapja: www.olahtamas.com
Ezúton is nagyon köszönjük Katának és Tamásnak, hogy velünk voltak ezen a napon és megosztották velünk tapasztalataikat.
Ez volt az első ilyen nagyobb létszámú egynapos képzésünk, ami a visszajelzések alapján is sikerrel zárult. Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, nem ez volt az utolsó.
Reméljük számotokra is hasznosak voltak az előadások és a gyakorlatok. De ami a legfontosabb, hogy alkalmazzátok a tudást, amit kaptatok! Ha most nem sikerült eljönnöd, kövesd figyelemmel a hírleveleinket, hogy a következőről semmiképp ne maradj le.
Pillanatképek a rendezvényről:
Végre valaki a témáról ír, és nem próbál ködösíteni, majd valahol egész máshol kilyukadni.
Több ilyet kérek
Köszi. 🙂