Szaloncukor piac – a magyar gazdaság állatorvosi lova

Utolsó frissítés: · Szerző: · Motiváció · Nincs hozzászólás
Szaloncukor piac

Amióta 2017-ben először elkésztettem az átfogó szaloncukor tesztemet, különös figyelmet fordítok karácsony táján erre a meglehetősen érdekes és sajátosan magyar piacra, a szaloncukrok piacára.

Az a helyzet, hogy a tapasztalatom szerint itt ugyanis fellelhető két tipikus gyengeség, amitől a magyar gazdaság úgy általánosságban is gyakran döcög. Persze nem szeretném általánosságban kimondani hogy a gazdaság döcög-e vagy sem, de aki itt él az napi szinten tapasztalhatja, hogy lassan 30 évvel a rendszerváltás után sem tartunk még valamiért ott, mint az egykori “nyugaton”. Ennek pedig megvan az oka, és az alábbiakban bemutatottak alapján igencsak sok köze van a szaloncukorhoz is.

Mi a helyzet a szaloncukor piacon?

Anélkül, hogy bő lére ereszteném ezt a cikket, röviden felsorolom, hogy miket tapasztalok a szaloncukrok piacán, és lejjebb próbálok megoldást adni arra, hogy legalább kicsiben, a saját üzletetben hogyan tudod ezeket a hibákat kikerülni.

    Szaloncukor piac Magyar gazdaság
  1. Karácsony előtt egy héttel már alig kapható szaloncukor. Vagyis abszolút minden érintett a szűkösségre játszik. Ez a helyzet ugyanis nem a marketingben amúgy sikeres hiányérzet teremtéséről szól, hanem egyszerűen arról, hogy valószínűleg sem a gyártók, sem a kereskedők nem akarnak a legkisebb mértékben sem kockáztatni, és inkább kevesebbet adnak el, de egyetlen doboz eladatlan szaloncukorral sem szeretnének zárni Szenteste.
  2. Pedig őszintén nézzük meg a kérdést. Vajon olyan nehéz lenne mondjuk két ünnep között, vagy januárban a megmaradt szaloncukrokat akciós áron eladni? Az így megmaradó készletekkel együtt, ha egy üzlet folyamatosan, akár december 24-én délben is teljes szaloncukor kínálattal tudná várni a vásárlóit, nem tudna-e összességében nagyobb bevételt csinálni, mint ha már 15-én kifogy az eladható árukészletből?

  3. Csak az olcsó, rossz minőségű marad, tehát a drágát veszik az emberek! Menj végig bármelyik üzletben december 20-a után, és látni fogod, hogy ha van is szaloncukor, az a legolcsóbb, legrosszabb minőségű. Vagyis a drága, jó minőségű kínálatot szinte azonnal megveszik, elkapkodják.
  4. Ez pedig az én értelmezésem szerint teljes mértékben ellentmond annak, amit a magyar gazdaság szereplői legtöbben még ma is gondolnak a magyar fogyasztókról. Hogy pedig ultra-árérzékenyek, és szinte csak az olcsó áruk érdeklik őket.

    Hogyan lépj túl ezen a saját vállalkozásodban?

    És álljon itt néhány tipp, amivel te magad, legalább a saját vállalkozásodban túlléphetsz ezeken a hibákon. És ez akkor is igaz, ha nem szaloncukrot árulsz. 🙂

      Szaloncukor piac mi a helyzet a magyar piacon
    • Mindig bőségben gondolkozz. Minél többfajta termék, minél nagyobb kínálat, minél nagyobb készlet egy-egy termékből, minél több értékesítési csatorna.
    • Ne félj pazarolni. Ha arra játszol, hogy csak mindent el tudj adni időben, semmi megmaradt árukészleted ne legyen, soha semmit ne kelljen akcióban kiárusítani, akkor egy szűkösségre épülő vállalkozást raksz össze. És akkor tudod mi lesz, amit eredményként kapsz? Szűkösség!
    • Extra profittartalmú termékekkel/szolgáltatásokkal foglalkozz. A 21. században nem tudod felvenni a versenyt a multikkal, kisvállalkozóként nagyon nehéz párszáz forintos tételekből mindenre elegendő bevételt csinálni. Tarts olyan termékeket és szolgáltatásokat, ahol a közönség hajlandó bőségesen megfizetni a te költségeidet és a profitodat is.
    • Legyél megkülönböztethető az áron kívül valami mással is. Ha két termék vagy szolgáltatás pontosan ugyanolyan, és semmi más különbség nincs köztük csak az ár, akkor az lesz a döntő. De ha mást adsz, ha többet adsz, akkor igenis a magyar fogyasztók is meg fogják fizetni az extra tartalmat, a megbízható minőséget.
    • Kérd meg az árát annak, amit csinálsz. Nézd meg: a drága, extra szaloncukrok nagyon nem olcsók, és mégis elkapkodják őket. Ne félj megkérni az árát annak, ha valami jót adsz a piacnak!

    Ne feledd! Attól, hogy mindenki úgy csinálja, neked még nem kell!

    Boldog és sikeres új évet kívánok neked!

    A véleményed fontos. Mondd el, mit gondolsz!

    Még nincs hozzászólás. Mondd el a véleményed!