Egy nagyon érdekes esetről szeretnék neked beszámolni, és több okból is remélem, hogy segíteni tudok neked ezzel a honlapod keresőoptimalizálásában, illetve annak megértésében, hogy – azzal szemben, ahogy azt sokan szeretnék veled elhitetni – valójában hogyan működik a seo.
A történet röviden: a „keresőoptimalizálás” kulcsszó, ami egyfajta koronaékszere a Honlapra Fel!-nek (ennek a honlapnak, amit olvasol), pár héttel ezelőtt igencsak bezuhant a Google-ben. Nagyjából a 6. helyről (első oldal közepe) a 13. helyre (2. oldal közepe).
Ebben a cikkben megmutatom neked, hogy mi történt, miért történt, és hogyan tudod mindezt hasznosítani te is a saját honlapodon. És remélem, hogy segítek még az alábbiakban is:
- Ne mindig és mindenhol csak azt olvasd keresőoptimalizálás témában, hogy ki mekkora király. Mert nem. Mindenkinél lehetnek visszaesések, romlások. Legfeljebb nem beszélnek róla.
- Mennyire ne oda tedd a fókuszt a SEO-ban, ahová a legtöbben teszik. Ugyanis ez a visszaesés – majd látni fogod – üzletileg nekem inkább használt.
- És nem utolsó sorban hogy egy kicsit gyakorlati szemmel is bemutassan a 2017-es SEO trendeket.
Kulcsszó helyezés zuhanás – a történet
A történet meglehetősen egyszerű. Ahogy a Google első oldal című cikkemben korábban megírtam, a „keresőoptimalizálás” kulcsszóra viszonylag rövid idő alatt, még 2013-ban az első oldalra kerültem.
Azóta ezt tartottam is, nagyjából a 3. és 7. hely között mozogtam, utóbbi időben inkább az 5. és 7. között. Az elmúlt másfél évben arról már letettem, hogy ennél jobb helyen legyek – és ennek a megértése is fontos az egész cikk lényegének a megértéséhez.
Erre a kulcsszóra ugyanis a legtöbben azért keresnek, mert egy SEO szakembert akarnak találni, vagy egy céget, aki keresőoptimalizálja a honlapjukat. Én már egy jó ideje csak oktatással foglalkozom, tehát nincs ilyen szolgáltatásom.
És mivel a Google ma már jóval okosabb annál, hogy egyszerű trükkökkel átverhető legyen, ha nincs ilyen szolgáltatásom, akkor egyszerűen felejtős, hogy az első 5-be kerüljek egy ilyen kompetitív kulcsszóra. Igazából inkább a 6. helynek kellett örülni.
Mellékesen jegyzem meg, és ez is fontos lesz a későbbiek szempontjából, hogy nem is tudok ebből a kulcsszóból üzletileg előnyt kovácsolni. Éppen azért, mert aki erre keres, az SEO-st keres, nem pedig tanulni akar.
Az első oldali helyezés legfeljebb jól mutat, lehet vele büszkélkedni.
A zuhanás
De persze ennek ellenére is elég meglepő volt, amikor január 24-én egyszerűen eltűntem az első odlalról. A tapasztalatot hamar visszaigazolta a Search Console keresési statiszikák grafikonja is.
Mi történt?
Persze amikor az ember valami hasonlót lát, akkor igyekszik kideríteni, hogy mi is történt valójában – és ez így is van rendjén. Sajnos a keresőoptimalizálás témájában ilyenkor a bevett dolog azonnal valami Google büntetésre, algoritmusfrissítésre gondolni. Vagyis kívül keresni az okot – helytelenül.
Az ok, elárulom, a SEO-ban is, ahogy az életben is általában belül van. Vagyis hasznosabb, ha tükörbe néz az ember, a honlapját kezdi el vizsgálni, mintsem azonnal farkast kiált, pontosabban Google büntetést.
Nem is kellett sokáig keresni. A zuhanás 24-én történt, szinte egyik napról a másikra több, mint 7 helyet esett vissza a kulcsszó. És persze az ebből a grafikonból nem látszik, de a honlap semmilyen más tekintetben nem szenvedett kárt. Vagyis köszönte szépen, jól volt. Ugyanannyi látogató, ugyanolyan helyezések más kulcsszavakra továbbra is. Sőt, igazából az idei év eddigi legnagyobb látogatottsága éppen egy nappal a zuhanás után, 25-én volt.
Volt viszont valami, ami nagyon is megváltozott.
Talán elsőre véletlennek tűnik, de éppen január 23-án, vagyis a zuhanás előtt egy nappal publikáltam a honlapon egy teljesen újnak számító témában, mégpedig a passzív jövedelem témájában az első cikkemet.
Talán neked ez véletlen, de az én tapasztalt keresőotpimalizáló szemem ezt látva azonnal felcsillant, és meg is nyugodtam. Mert megvolt a visszaesés oka.
SEO 2017 a valóságban: Üzleti fókusz
Ahogy a keresőoptimalizálás 2017 cikkemben is írtam, és ahogy már egy ideje tanítom, a Google az utóbbi időben igencsak nagy hangsúlyt helyez a honlapok tartalmi egységére.
Egyszerűen arról van szó, hogy egyre kevésbé életképesek a keresőben azok a honlapok, amik mindenről írnak egy kicsit. Ezzel szemben pedig egyre erősödnek a tematikus honlapok. Amiknek megvan a kisebb vagy nagyobb témakörük, és csak azon belül mozognak.
Márpedig a Honlapra Fel!-en eddig is sok mindenről volt szó. Elárulom, hogy a keresőoptimalizálás és a WordPress témája is kicsit sok már a Google-nek együtt.
És vegyük ehhez hozzá azt a fránya passzív jövedelmet. Hiába szeretnénk-szeretnének sokan passzív jövedelmet a keresőoptimalizálás segítségével, a kulcsszavak elemzése alapján kiderül, hogy egyszerűen ez két külön téma a Google számára.
És még milyen téma! Amolyan vörös posztó. Az online kaszinók, viagra webáruházak mellett – és igen, ha megérted ezt a cikket akkor azt is megérted, hogy már csak azzal, hogy ezeket a szavakat leírom kockáztatom a további helyezéseket, de hát mindent az olvasóért … – az internetes pénzkeresés, passzív jövedelem is olyan téma, amit a nagy online óriások nem szeretnek. Próbálj meg ebben a témában egy honlapot felhozni a keresőben, vagy akár csak hirdetni pl. a Facebookon.
Az okokat most ne keressük, de valószínűleg ezen a területen nem kevés az átverés, ezért egyszerűen érzékenynek jelölték meg az egész témát. Ha egy honlap passzív jövedelemről beszél, akkor az vagy nem lehet komoly, vagy nagyon ki kell érdemelnie, hogy komolynak tekintse a Google. Keresőoptimalizálással meg akkor már, ha így döntött, ne nagyon akarjon foglalkozni – szólhat a keresőóriás valamely algoritmusának emberi interpretációja.
Mi is történik 2017-ben a SEO-ban?
És kérlek ne veszítsd el a fókuszt! 2017-ben nem az a lényeg, amiről annyira divat SEO témában írni, hogy menyire büntetni majd a Google a popupokat.
Kiket büntet és hol? Látsz rá példát? Mert a témában egyik megbízható hírforrás, a Moz.com szerint „…many SEOs reported minimal impact on sites that should have been affected„. Vagyis sok keresőoptimalizáló szakember szerint [a Google algoritmus frissítésnek] minimális hatása volt olyan honlapokra, ahol pedig kellett volna érezni a hatást.
Ezzel szemben a honlapod témája, annak megfelelő meghatározása, és a téma kézben tartása igenis fontos. Talán az egyik legfontosabb mostanában, főleg ami az alapokat illeti. És lehet, hogy nem divat róla írni – talán nem is mindenki érti, akinek pedig értenie kellene -, de ha valódi üzleti eredményeket akarsz, akkor itt van egy terület, amire valóban koncentrálnod kell.
Mire figyelj a saját honlapodnál?
Száz szónak is egy a vége. Nem volt véletlen, hogy éppen egy nappal az első „passzív jövedelem” cikknek a megjelenése után zuhant be a „keresőoptimalizálás” kulcsszó.
És ez az, amire a saját honlapodnál is nagyon kell figyelned, persze csak ha a keresőből is szeretnél látogatókat. Találd meg a témát, és maradj annál! Ne akard, hogy mindenről szóljon a honlapod!
Ha másról is szeretnél írni, ha mással is szeretnél foglalkozni, akkor egyszerűen indíts egy új honlapot. A honlapkészítés mindennél egyszerűbbé vált mára, ez nem jelenthet akadályt.
És mi a helyzet üzletileg?
A cikk elején ígértem, hogy kitérek arra is, miért nem éreztük meg egyátlalán ennek a zuhanásnak a hatását. Sőt.
A lényeg azon van, hogy mi a lényeg. De tényleg. Hogy számodra is mi a fontos: egy helyezés – esetleg több -, vagy netán a bevétel, a profit.
Mert én vállalkozó vagyok, és helyezésből nem tudok megélni. Bevételből, profitból annál inkább.
Márpedig a január vége, közvetlenül a zuhanás után, számunkra a Honlapra Fel! történetében az eddigi legmagasabb heti bevételt hozta. Vagyis nemhogy panaszkodni nem szeretnék, hanem igazából teljesen elégedett vagyok, ahogy a dolgok ennek a történetnek a végére alakultak.
És persze mindez nem véletlenül éppen annak az új Amazonos tanfolyamomnak volt köszönhető, amit passzív jövedelem témájában indítottam. Amihez az említett cikkeket írtam. Vagyis igen, számomra nagyon is megérte ez a 2. oldalra zuhanás, mindent egybevéve.
Miért fontos ez neked?
Tényleg csak azért, hogy ne veszítsd el a fókuszt. Persze nem akarom mondani, hogy ez a helyzet mindenkinek és minden kulcsszónál fennáll. Egyáltalán nem – nekem is vannak olyan kulcsszavaim, amikből keresek. Ha egy ilyen kulcszóra zuhansz, akkor természetesen más a helyzet.
De elárulom, ha a bevételre koncentrálsz, és a SEO-t is ennek eszközeként használod, nem pedig önmagáért csinálod, akkor az esetek nagy többségében nem fogsz igazán negatív hatást tapasztalni.
Szia!
Nagyon szépen köszi a cikket!
Publikus (vagy csak egy része), hogy hogyan másztál vissza azóta az 5. helyre? 🙂
Örülök, hogy tetszett. 🙂
Őszintén, már nem is néztem hányadik helyen vagyok, de ez jó hír! 🙂 Bár csak a 8. helyig hozott vissza, Search Console szerint. Lényegében releváns cikkekel, tartalommal. Például mint ez a cikk. 😀