Az üzleti siker igazi titka
Utolsó frissítés Feb 7, 2019
Az üzleti siker igazi titka

Van egyetlen, „titkos” összetevője annak, hogy mikor lesz egy cég sikeres. Van egyetlen „titkos” összetevője a sikeres marketingnek, a hatékony értékesítésnek, a jól működő cégnek. Sőt, ez nem csak a céged, de a saját sikered egyetlen valódi összetevője is. Érdekel, hogy mi az?

Ez a titkos összetevő annyira triviális, annyira magától értetődő, hogy az ember szemét kiböki, mégsem vesszük észre. Ehelyett sokszor megbabonázva követünk magukat gurunak kikiáltó marketing szakembereket, akik mindenféle titkos recepteket ajánlanak nekünk. Amelyek nélkül – rájuk hallgatva – porban mászó, száraz kenyérért könyörgő koldusok maradhatnánk, soha meg nem ismerve az áhított boldog életet, a nagy bevételt és a teli bukszát.

Ezek a receptek persze működnek, hiszen valami van bennük. Csak nem vesszük észre, hogy alapjában véve mindegyik ugyanarra a végtelenül egyszerű, és nagyon emberi dologra épül. És ha ezt megérted, akkor mindenféle szupertitkos marketing megoldás nélkül is képes leszel virágozni. Ráadásul a guruk által kínált, általában szuperbonyolult marketing elemeket kétszer, ötször, tízszer hatékonyabban fogod tudni kihasználni, mint azok, akiknek fogalmuk sincsen, hogy valójában miért is működnek ezek.
üzleti siker igazi titka

Mi történik most?

Csak dőlj hátra egy kicsit, és gondold végig, hogy mi történik most! Úgy értem konkrétan most, ebben a szent pillanatban.

Olvasol. Honnan tudom? Mert itt vagy, ezeket a betűket és szavakat olvasod éppen. De mi történik még ezen kívül? Ahogy haladsz a sorokkal és a bekezdésekkel ebben a cikkben, valami kialakul benned. Igazán benned, az agyadban, az elmédben, a lelkedben, vagy bárhol, amit te igazán önmagadnak tartasz. Egy gondolat a sorok alapján, amiket olvasol. Kérdés talán egyelőre, de lehet vélemény, lehet bármi. Gondolat – hogy mit akart ez a Balázs, mit fog ebből vajon kihozni.

Tabletet olvasó nő

De igazából mi történik most?

Megmondom neked, hogy igazából mi történik most. Én írok. Te nem olvasol, nem olvashatsz, hiszen ez a cikk nemhogy publikálva nem lett még, de éppen most látom a betűket sorban egymás után megjelenni a képernyőn, ahogy a billentyűzetet verem. Tehát kizárt, hogy te ezt éppen most olvasd. Vagy mégis?!

Szóval most akkor te éppen olvasol, vagy én éppen írok? Vagy netán mindkettő? Egyszerre, éppen most?! És közben mindketten nagyon jól tudjuk, hogy mindkettőnknek igaza van. Te most olvasol, én most írok. Hoppá! Ezoterikus, vagy mi?!

Laptopon író férfi

Nem az, csak talán annak tűnik, ilyen nézőpontból megvilágítva. Mert valójában az előbb elsiklottunk a lényeg felett. Ugyanis nem az a lényeg, hogy te olvasol-e éppen, vagy én írok.

A lényeg az, hogy kommunikálunk. Te és én. De ahhoz, hogy egészen pontosan egy dologról beszéljünk, és megértsd, hogy mi köze ennek az egésznek a marketing legalapvetőbb összetevőjéhez, tisztázzunk egy dolgot!

Mi is valójában a kommunikáció?

Sok mindent lehet ebben a témában olvasni, sokféleképp lehet leírni azt, hogy mi a kommunikáció. És általában az a helyzet, hogy minél bonyolultabb a megfogalmazás, annál távolabb van az igazságtól. Annál kevésbé fog neked segíteni megérteni, hogy mi is történik most közöttünk. Mi történik veled, amikor vásárolnak tőled, és amikor nem vásárolnak tőled, online vagy offline.

A kommunikáció ugyanis lényegében nem más, mint gondolatok cseréje.

Én gondolok valamire, és elérem, hogy te is ugyanarra a dologra gondolj. Ez kommunikáció. Hogy ehhez itt a szobában beszélgetünk, telefont használunk vagy emailt, esetleg a Honlapra Fel! honlapját, a lényeget tekintve teljesen mindegy.

A fő kérdés az, hogy te arra gondolsz-e, amire én. Képes vagy-e pontosan megérteni azt, amire én gondolok e sorok írásakor. Mert ha igen, akkor a kommunikáció sikeres volt közöttünk. Ha nem, akkor az egész csak szájtépés, akarom mondani nyomdafesték- vagy bit-pazarlás.

De hogy jön ez a marketinghez?

Amit a marketing guruk általában elfelejtenek, vagy legalábbis elfelejtenek mondani, hogy minden sikeres kampány, minden eladás alapja valójában az, hogy mennyire tudtál kommunikálni.

  • Elfogadod-e, hogy a kommunikáció itt minden esetben két ember között zajlik. Nem egy cég és az elvont célpiac, nem valami keresőrobot meg egy szerver, hanem két élő-érző emberi lény között. Akik közül az egyik bizony Te vagy!
  • Tudod-e, hogy a mai zajban mivel érheted el a célpiacod tagjait oly módon, hogy felfigyeljenek arra, amit kommunikálsz.
  • Tudsz-e azt és úgy kommunikálni, hogy a célpiacodat alkotó egyének reagáljanak is rá.

üzleti siker igazi titka kommunikáció

Jársz vásárolni? Hipermarket, szupermarket, valami nagyobb üzlet, ahol kajákat árulnak? Menj egyszer végig tudatosan a vajas-margarinos pult előtt, lépj hátra, és nézd meg, hogy mit látsz. De ha esetleg nem akarsz most elszaladni egy Tescoba akkor elmondom neked. A pult 95%-át a margarinok teszik ki. Tucatnyi márka, több tucatnyi variáció margarinból. Light, sózott, olívaolajos, joghurtos, vitaminnal dúsított, alacsony zsírtartalmú, vajízű(!).

Ezzel szemben a vajaknak jó, ha marad 5%, és általában az is valahol a térded magassága alatt, ahol ugye a kutya sem veszi őket észre, ha csak nem kifejezetten azt keresi. Nem akarok most táplálkozástudományi kérdésekbe belemenni, egyrészt mert nem is vagyok szakember, másrészt mert nem is ez itt a cél. De annyit hadd jegyezzek meg, hogy azért a vaj az emberiség ősi tápláléka, nem úgy a margarin, vagy hogy a gasztronómiához kicsit is értő személyek mindegyike elveti a kémiai üzemekben gyártott margarinok ízét a vaj csodálatos, természetes ízével szemben, és ráadásul a margarin ma már tudományosan semmilyen szinten sem nevezhető a vajhoz képest egyértelműen egészségesebb tápláléknak.

De a vajlobbi nem kommunikál, a margarinlobbi viszont igen. És ez az egyetlen különbség. Ha bekapcsolod a TV-t, minden reklámblokkban legalább egy reklám az érzelmeidre sírásig ható képekkel jut el a tudatodba, a margarint tolva. A szíved, istenem a szíved csak akkor lesz rendben, ha az E-vitaminos margarint kened! A családi szeretet, ahogy apa-anya-gyerekek széles mosollyal eszik a finom vajaskenyeret, akarom mondani margarinosat, az csak a növényi zsiradékkal érhető el. A margarinos cégek kommunikálnak, elérnek a lakosság nagy részének tudatáig, és cselekvésre ösztönzik őket.

Az egyik legolvasottabb magyar receptes oldal kiadója éppen az a cég, amelyik az egyik legismertebb magyar margarin márkát gyártja és forgalmazza. És amikor első ránézésre nem érted, hogy kinek és miért éri meg kattintásonként 10-20 Forintot fizetni az AdWordsben a „palacsinta” vagy a „borsófőzelék” szavakért – hidd el, mint érintett, én pontosan tudom, hogy egy pusztán reklámbevételre alapozó honlap esetében ez egészen biztosan nem éri meg –, akkor ha jobban megnézed a recepteket, megérted miről van szó.

AdWords palacsinta borsófőzelék

Egy reklámbevételekből élő receptes honlapnak biztosan nem éri meg ennyit fizetni egy kattintásért

Rákerestem: a nevezett honlap összesen 22.600 indexelt aloldalából ugyanis mindössze 26 aloldalon fordul elő egyáltalán a „vaj” szó. Gyanítom, valami tévedés lehet ez is, és ha a főszerkesztő meglátná, azonnal cserélné és talán még a fejét is venné annak, aki odatette. Ezzel szemben minden recept XY márkájú margarinnal készítendő. Érted, nem vajjal, nem margarinnal, hanem XY margarinnal. Nem hagyva kétséget afelől, hogy a cég számára fontos-e a kommunikáció, az üzenet eljuttatása minél több háziasszony elméjébe.

Vajas-margarinos pult

Vajas-margarinos pult egy magyar hipermarketben

Akik nem akarják, hogy kommunikálj

Ezzel a kommunikációval van egy viszonylag egyszerű alapelv. Ha cégszinten nézed, akkor sokkal többet nyom a latban a mennyisége, mint a minősége.

Vagyis ha ma is és holnap is kiküldesz egy-egy szerencsétlenül összerakott, minden sebből vérző hírlevelet százezer címre, akkor egészen biztosan több pénzed lesz, mintha még két hónapig dédelgeted-csiszolgatod-fényesítgeted a tökéletesre összecsiszolt hírleveled, hogy aztán kiküldd annak a tíz feliratkozónak, amit a legmodernebb értékesítési guru-taktikák szupertitkos módszereivel ízzé-porrá szűrtél.

2014. november végén minden nap kiküldtünk egy emailt a teljes listánkra. A friss feliratkozóink emellett még kapták az automatikus leveleket (szintén naponta), az ügyfeleink még további ajánlatokat. Volt olyan nap, hogy akár 3-4 email érkezhetett tőlünk. Soha annyi bevételünk és profitunk korábban még nem volt, mint 2014. novemberben.

Amikor valaki azt mondja neked, hogy nem kell annyi hírlevelet kiküldeni, mert azzal csak elriasztod a célpiacod, vedd észre, hogy egyszerűen csak arra akar rávenni, hogy kevesebbet kommunikálj.

Amikor egy hírlevélkezelő szoftver horroráron méri a hírlevél kiküldését, cserébe viszont teleaggatja magát szuperbonyolult szűrőkkel, amikkel majd nem kell annyi levelet kiküldened, vedd észre, hogy abban akadályoz, hogy kommunikálj.

Amikor jogszabályok korlátozzák, hogy kinek és hogyan küldhetsz hírleveleket, ráadásul mindezt bejelentéshez kötik, akkor valójában azt a jogodat korlátozzák, hogy szabadon kommunikálj. Még ha persze nem is annyira extrém módon, mint amire ebben az országban csak néhány évtizeddel ezelőtt is láttunk példát.

üzleti siker igazi titka kommunikálj

Juss el minél több emberhez!

Ha egyetlen marketing tippet kellene mondanom, ha húsz másodpercem lenne arra, hogy segítsek bárkinek – ebbe akár még saját magamat is beleértem – több bevételt csinálni, akkor az ez lenne: Kommunikálj, juss el minél több emberhez! Úgy, hogy meghallják és megértsék az üzeneted, és képes legyen ez cselekvésre ösztönözni őket.

És ennek az első lépése mindig a mennyiség. Sőt, sokszor még a második és a harmadik lépés is ez. Minél több csatornán, minél több emberhez jutsz el, annál többen hallanak meg. Majd amikor már elég embert elértél, amikor már elég potenciális vásárlót megmozgattál, akkor majd lehet azzal foglalkozni, hogy hogyan csináld ezt okosabban, profibban, kifinomultabban.

Csak persze ez nem olyan puccos. Mármint szimplán azt mondani, vagy azt tanácsolni marketing tanácsadóként, hogy kommunikálj többet. Egy ilyen tanácsért az ember nehezen kérhetne el pénzt, és tudod az az igazság, hogy nehezen is fizetnék meg. Ebben ugyanis nincs semmi misztikus. Ezzel nehéz például egy infoterméket eladni.

Mert nyilván neked itt ezen a fórumon nem kell bizonygatnom, hogy a keresőoptimalizálásnak vagy az online marketingnek úgy általában igenis megvan a technikája. De azért szerintem azt is látod, hogy alapvetően ez egy mennyiségi játék. Amikor kulcsszókutatást csinálunk, vagy videóban oktatjuk, akkor abban nem az a lényeg, hogy hogyan verd át Google-t. Sőt, ha engem ismersz, akkor tudod, hogy nem is nagyon megyek átverésre a keresőóriással szemben. A kulcsszókutatásnak (vagy bárminek, amit mi tanítunk) az a lényege, hogy hogyan juss el minél több emberhez, hogyan kommunikálj még többet. És igen, ezért szoktam én azt mondani, hogy nem feltétlenül érdekel egy-egy kulcsszó helyezése önmagában, ha összességében több embert meg tudunk mozgatni, mint korábban.

Milyen megoldásaid vannak online a kommunikációra?

Ott van persze a hírlevél, talán az egyik legjobb és legstabilabb módszer. Akik lesajnálják, azok elvesznek a méregdrága, agyonautomatizált, kommunikáció-ellenes marketing megoldások tengerében, és valami szupertitkos marketing receptre próbálnak meg építeni ahelyett, hogy egyszerűen csak kommunikálnának.

A Facebookot se felejtsd el. Mindent egybevéve e sorok írásakor az egyik leghatékonyabb kommunikációs csatorna, szinte teljesen függetlenül attól, hogy kiknek és mit akarsz eladni. Még akkor is igaz ez, ha ingyen leves már nincsen, vagyis ma már a Facebookon is szinte kivétel nélkül mindig pénzt kell adnod azért, hogy a célközönséged elég nagy számban elérd.

És a kereső sem lebecsülendő. Szinte tökéletes megoldás, hiszen ha jól csinálod, akkor extra költségek nélkül, folyamatosan tudod növelni azoknak a számát, akikhez valóban el tudsz jutni. És tudod, ezért van az, hogy szomorú vagyok, amikor valaki csak egy-két kulcsszón görcsöl. Mert ilyenkor az ember úgy tesz, mint amikor kiszórja a hírlevél listájából azokat, akik nem vásároltak. Megfosztja magát attól, hogy minél több emberhez, minél több csatornán jusson el. A célpiacod sok ezer, sok százezer emberből áll, mind-mind egyedi kérdésekkel, problémákkal. Kulcsszavak tucatjaival, százaival keresik éppen a megoldást a saját, egyéni problémájukra. És ott a lehetőség előtted, hogy felvedd a virtuális telefont, amit éppen most csörgetnek egy-egy keresőszóval: add meg te a választ a kérdésükre!

Na, kinek, mit és hogyan fogsz most kommunikálni? Ha még szeretnél néhány tippet ebben, akkor jelentkezz a hétvégi ingyenes online keresőoptimalizálás képzésünkre:

Ingyenes online SEO képzés »

Ingyenes anyagok

Rólunk mondták

SEO könyv

Stabil bevétel keresőoptimalizálással 2020 borító 3D látványterv

SEO hírek

Keresőoptimalizálás

Kapcsolódó bejegyzések

Adathalászok a Facebookon

Adathalászok a Facebookon

Adathalászok a Facebookon Egyik napról a másikra azon kapod magad, hogy a Facebook oldaladról ki vagy tiltva, és nem is gyanakszol arra, hogy adathalász támadásnak vagy az áldozata? Mit tehetsz az adathalászok ellen?

Közösségi Média

Közösségi Média

Ha szeretnéd megmutatni magad a jövőbeni vevőidnek, akkor használnod kell a közösségi média csatornákat. Melyiket? Mire figyelj? Kattints a cikkre!

Árösszehasonlító oldalak

Árösszehasonlító oldalak

Ha vásárolsz valamit, és nem vagy a pénztárcád ellensége, akkor érdemes használnod
az árösszehasonlító oldalak valamelyikét.
Lássuk mik is ezek…

Hozzászólások

1 Comments

1 hozzászólás

  1. Mária

    Köszönöm, nagyon hasznos volt.

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szilágyi Balázs webinar behúzó háttér

Hogyan keress te is pénzt otthonról ingyenes tréning

Íratkozz fel hírlevelünkre, és azonnal megnézheted a Hogyan keress te is pénzt otthonról online tréninget!

Adatkezelés

Sikeres jelentkezés. Hamarosan küldjük az információkat a tréninghez.