Egy híres dal, amit majdnem nem ismert meg a világ (A szivárvány felett, Over the Rainbow – Judy Garland)
Utolsó frissítés Jan 7, 2019
Judy Garland Over the Rainbow

Ismered azt a híres dalt, amit először Judy Garland énekelt az Óz, a csodák csodája című filmben?

Over the Rainbow volt az eredeti címe, magyarul A szivárvány felett, és biztos vagyok benne, hogy ismered, hallottad már. Ez a dal Oscar-díjat nyert 1939-ben az Óz a csodák csodájának, és további élete során szinte hozzánőtt az akkor alig 17 éves Judy Garlandhoz. Tucatnyi, gyakran magában is híres feldolgozása született, további híres hollywoodi filmekben is szerepelt (pl. A szerelem hullámhosszán vagy A szerelem hálójában).

Azt hiszem, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a XX. század egyik legmeghatározóbb balladájáról van szó, amit azonban kritikus megjegyzések miatt majdnem kihagytak a filmből.

Szerintem az egyik leggyönyörűbb dallam, ami könnyen könnyeket csal a felnőtt ember szembébe, de a legsírósabb gyereket is megnyugatja. Hallgasd meg az eredetit itt a filmből, és utána elmondom, hogy miért is került ez ide:

Lassítja a filmet, és különben is…?

Mégis, még a premier előtt a dalt kivágásra javasolták a filmből. Az indoklás? Lassítja a filmet, és nehogymá’ az MGM fiatal üdvöskéje egy baromfiudvarban énekeljen!

Szerencsére Mervin LeRoy és Arthur Freed producerek ragaszkodtak hozzá, így A szivárvány felett benne maradt az Óz, a csodák csodája végleges változatában, és mi is ismerhetjük. Forrás: Óz, a csodák csodája wiki oldala.

egy híres dal amit majdnem nem ismert meg a világ motiváció

Tudod mit jelent ez?

Az akkori filmes szokások szerint ha ez a dal nem kerül bele a film végleges változatába, a leforgatott jelenet egyszerűen az enyészetté válik. Akkoriban nem volt DVD, senkit sem érdekeltek a kihagyott jelenetek. Soha sem ismerhette volna meg a világ.

És mindez csak azért, mert valami tökkelütött éppen bal lábbal kelt fel, nem tetszett neki, és féltette a status quot.

Egy vagy néhány tökkelütött, aki akkor éppen olyan pozícióban volt, hogy kivághatta volna a dalt. A dalt, ami aztán Oscar-díjat nyert, ami emberek százmillióinak szívét dobogtatta meg azóta. A dal, ami – talán egy kicsit túlzás, de ebben az értelemben elfogadható – történelmet írt.

Le kellene már ezt a honlapot cserélni!

Tudod, eddig én háromszor hallottam azt, hogy ideje lenne már a Honlapra Fel! sablonját lecserélni – vagyis a mostani sablont a dalhoz hasonlóan kivágni a kukába.

Mindhárom alkalommal – nem akarok bántani senkit, úgyhogy név nélkül – középszerű honlapfejlesztőktől, akik legfeljebb addig jutottak, hogy valami éppen divatosnak hitt, fehér hátterű, tizenkettő-egy-tucat honlapot felraktak maguknak.

Nem nagyon tudnak meghatni. Ez jelenleg a magyar nyelvű internet legmeghatározóbb, kkv-knak szóló keresőoptimalizáló honlapja. Legalább három célomat hibátlanul teljesíti: 1. olyan információkat juttat el hozzád azt illetően, hogy hogyan keress pénzt a honlapoddal, amihez más forrásból magyar nyelven nem juthatsz hozzá; 2. üzleti értelemben nekem sikeres és elkötelezett követőket, hírlevél feliratkozókat szerez kiváló konverziós arányokkal; 3. hozzájárul ahhoz a célomhoz, hogy az interneten található szemét és hasznos információ aránya az utóbbi javára változzon.

Szóval nem, nem kell rajta változtatni. Persze ez nem jelenti azt, hogy hátra kellene dőlni. Az online marketing egyik lényege éppen az, hogy mindent letesztelhetünk és le is kell tesztelnünk. De ami működik, ami alapjában hozzájárul a céljankhoz, azt úgy kell hagyni, ahogy van.

Neked is megmondják mit csinálj motiváció

Neked is megmondják „okos” emberek, hogy miért sz@r, amit csinálsz?

Mikor volt utoljára, amikor egy „jóakaród” megmondta neked a tutit? Hogy miért nem jó amit csinálsz, miért nem fog sikerülni, amibe belekezdtél? Vagy miért kellene elfelejteni már az egyedi ötleteidet, és csinálni valami pont olyat, amiből ezer másik van?

Tudod mit?

Ne foglalkozz velük!

Ne a „jóakaróknak” akarj tetszeni. Ne foglalkozz azzal, hogy a konurencia mit gondolhat a honlapodról, vagy arról, amit csinálsz. Ne is hallgass azokra, akik a céljaidban, a cselekedeteidben valahogy mindig véletlenül azt tudják észrevenni, ami nem jó.

Van egy célod, egy álmod, tarts ki mellette! Ezért vagy itt. Van egy álmod, különben nem olvasnál egy olyan honlapot, ami arról szól, hogy hogyan csináljunk és tegyünk sikeressé egy honlapot. Szóval már csak ezzel, hogy itt vagy, többet teszel, mint az emberek 90%-a.

Ne add ezt fel! Ne akarj megfeleni azoknak, akik kivágatták volna az Over the Rainbow-t az Óz a csodák csodájából. Ne hallgass azokra, akik ezzel a dallal szegényebbé tették volna a világot!

(És talán véletlen(?), de ez a dal éppen arról szól, hogy létezik egy hely, valahol a szivárvány felett, ahol az ember álmai valóra válnak.)

Egyetlen dologra figyelj csak, ha már mások véleményéről van szó. Mégpedig hogy milyen problémája van a célpiacodnak.

Igen. Nekik ugyanis adnod kell valamit.

De ne felejtsd el a célpiacod és a hivatásos megmondók társaságát jól szétválasztani! Soha sem azok fognak tőled vásárolni, akik olyan jól meglátják mindig, hogy miben vagy rossz. Nem a kedves családtagnak fogsz eladni, aki „csak jót akar neked”, amikor a vállalkozások nagy százalékának tönkremenetele és a te eddigi életed során balul elsült próbálkozásaid között spontán megvilágítja az összefüggést. Nem a konkurensednek, de még csak nem is a szakmádnak fogsz eladni – hát akkor miért foglalkozol velük?

Nem a konkurensednek, nem a szakmádnak fogsz eladni

De bármit is csinálsz, bármilyen kezdő vagy az üzletedben vagy a honlapoddal, egy dologban biztos lehetsz. Vannak emberek, akiknek éppen arra van szükségük, amit te kínálsz. Vannak, akiknek szükségük van rád!

Úgyhogy most tessék nekiállni, és tedd meg a következő lépést a célod felé! Tedd be azt a dalt az életed filmjébe, amit eddig talán más miatt akartál kihagyni. Az Over the Rainbow is csak két és fél perc, és mégis, mire nem volt képes…

Ingyenes anyagok

Rólunk mondták

SEO könyv

Stabil bevétel keresőoptimalizálással 2020 borító 3D látványterv

SEO hírek

Keresőoptimalizálás

Kapcsolódó bejegyzések

Hozzászólások

8 Comments

8 hozzászólás

  1. Fülöp Tímea

    Kedves Balázs!

    Köszönöm,hogy olvashattam ezt a cikket!
    Nekem hasznos volt! A zene is nagyon tetszik.
    További sok sikert kívánok!

    Tímea

    Válasz
    • Szilágyi Balázs

      Nagyon köszönöm Tímea, örülök, hogy tetszett! Neked is sok sikert!

      Válasz
  2. Mikus Melinda

    Nekem az a tapasztalatom, hogy ahányszor megmutatom a termékemet egy „szekértőnek” értsük itt most a marketingest, hogy na, ez a termék ezt kell marketingezni, állandóan az árral jönnek, legyek olcsó. Aztán meg elkezdenek nekem terméket fejleszteni, pedig én csak egyet szeretnék: marketinget a termékem mögé. A jó termékem mögé. Sem árképzést sem termékfejlesztés nem kérek, persze a marketing meg csak diceg-döcög. Kezdek ez miatt kicsit elszomorodni. Volt olcsóbb is a termékem, sokkal olcsóbb is, akkor sem volt nagyobb vásárlóköröm. Nálam ez a dolog dívik most. 🙂

    Válasz
    • Szilágyi Balázs

      Jó példa. Egyszerűen csak hirdesd, az mindig segít. 🙂 Meg kérdezd meg a célközönségedet, hogy miben segít ez a termék nekik, és arra koncentrálj!

      Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szilágyi Balázs webinar behúzó háttér

Hogyan keress te is pénzt otthonról ingyenes tréning

Íratkozz fel hírlevelünkre, és azonnal megnézheted a Hogyan keress te is pénzt otthonról online tréninget!

Adatkezelés

Sikeres jelentkezés. Hamarosan küldjük az információkat a tréninghez.