A koronavírus és a vállalkozásod
Utolsó frissítés Apr 14, 2020
A koronavírus és a vállalkozásod

A COVID-19 koronavírus kapcsán 2020 elején olyan mértékben változott meg néhány nap alatt a személyes és gazdasági környezetünk, hogy amellett már nem mehetünk el.

Természetesen sokan sok helyen és sokféleképpen beszélnek erről a helyzetről vagy magáról a vírusról. Én itt és most kizárólag abban szeretnék segíteni, hogy ha vállalkozó vagy, akkor mit tehetsz, hogyan állj ehhez az egész helyzethez, hogy minél kevesebb gazdasági sérüléssel, vagy adott esetben anyagilag minél erősebben vészeld át ezt az időszakot.

Helyzet van ugyanis, vállalkozóként sem tagadhatjuk le:

  • Iskolabezárások
  • Utazási / turisztikai korlátozások
  • Az emberek vásárlási szokásainak a megváltozása
  • Üzletek, szórakozóhelyek bezárása
  • Emberi kapcsolatok korlátozása, akár kijárási tilalom

Mit ne tegyél?

Ebből rögtön adódik, hogy van két – ilyenkor sajnos nagyon is szokásos – reakció, amit semmiképp sem javaslok. Legalábbis ha szeretnéd a vállalkozásod hosszú távú egészségének megőrzését.

  1. Nem tenni semmit. Ez az a fajta szemellenzős hozzáállás, amivel sokan valószínűleg végignéznék még magát a világvégét is. Gondolhatod azt, hogy hisztéria és hangulatkeltés az egész, még akár lehet ebben igazad is. De bármit is gondolsz erről, az emberek – a vásárlóid – hozzáállása megváltozik, és erre neked felelős vezetőként vagy vállalkozóként lépned kell. Legalább azt, hogy átnézed és kielemzed a helyzeted.
  2. Félni. A félelem rossz tanácsadó. Aki fél, az mindenhonnan veszélyre, támadásra számít, és ezért valójában nem tud racionális döntéseket hozni egy adott helyzetben. De akkor mi a helyzet a „jobb félni mint megijedni” mondással? – kérdezhetnéd jogosan. A valóságban nem félni, hanem egy lehetséges veszélyhelyzetre felkészülni jobb, mint felkészületlenül állni és ezért megijedni. És éppen ebben szeretnék ezzel a cikkel segíteni.

A koronavírus és a vállalkozások 3 típusa

Természetesen minden vállalkozás egyedi, és valószínűleg a koronavírus gazdasági hatásainak sikeres kezelésének is az egyik legfontosabb titka, hogy a saját cégünk, a saját helyzetünk számait, adatait, helyzetét, lehetőségeit elemezve, és ne általános hírek alapján cselekedjünk.

De mivel egy cikkben nem lehet mindenki számára egyedi tanácsot adni, ezért nagyon fontos már első körben megnézni, hogy a te vállalkozásod várhatóan melyik csoportba esik a következő 3 közül. A jó – vagy éppen rossz – hír, hogy ezt talán már most, néhány nap után is látod. De logikusan elemezve a vásárlóid összetételét és a termékeidet vagy szolgáltatásaidat, valószínűleg kétség nélkül el tudod dönteni.

  • Akiket szinte teljesen lenulláz ez a helyzet. Itt azokról a vállalkozásokról beszélek, akiknek bezuhan vagy akár teljesen meg is szűnik a bevétele. A turisztikai vállalkozások szinte egyértelműen ide tartoznak, de például ide esnek azok a vendéglátóhelyek vagy üzletek is, akiknél nincs online kiszolgálás, és üzletbezárással érintett területen működnek.
  • Akik zsírosra tudják szedni magukat. Ezt most itt nem negatív éllel szánom, de mint minden helyzetnek, ennek is lesznek nyertesei. Gondolj itt például a hírportálokra, az egészségügyi felszerelések gyártóira vagy kereskedőire. De adott esetben egy olyan területen online működő és jól felkészült cég is ide tartozhat, ahol a boltbezárások miatt a személyes vásárlások szinte teljesen megszűnnek, és ezért az internetes rendelések megugranak.
  • Mindenki más. A vállalkozások többsége valószínűleg ebbe a kategóriába fog esni, így elsősorban nekik szeretnék ebben a cikkben tanácsokat adni.

Ha ez a koronavírusos helyzet neked a bevételi kánaánt fogja hozni, akkor a legfontosabb tanácsom az, hogy tartalékolj az így megszerzett extra bevételből. Ezen kívül inkább „dolgozzátok ki a beleteket” ebben az időszakban, mintsem felelőtlenül bővítenél akár személyzeti, akár más területen. Egy vállalkozást, bármilyen meglepő, de a hirtelen növekedés jobban tönkre tud tenni, mint a visszaesés.

Ha viszont éppen ellenkezőleg, most objektív adatok alapján azt látod, hogy mindennek vége, akkor egy időre kapcsolj a lehető legtakarékabb takarékra, és kövesd a további tippjeimet, amiket lejjebb olvashatsz. Ez persze nagyon függ a konkrét szituációtól és attól, hogy mennyi tartalékod van. De gazdasági értelemben jelenleg azt gondolom, hogy legfeljebb néhány hónapot kell kibírni.

Hogyan változik meg a piac?

Nem győzöm elégszer és elég helyen hangsúlyozni, hogy a pénzt végső soron mindig emberektől kapod. Tehát most is konkrét személyek lesznek azok, akik meghozzák a döntést: nálad vásárolnak, vagy más termékekre/szolgáltatásokra költik el a pénzüket.

Három dolgot egészen biztosan el tudunk mondani ezt illetően:

  • Az emberek félnek. Sajnos ebben az egész szituációban az emberek – így a vásárlóid – döntéseit alapvetően a félelem irányítja. És ez igaz a gazdasági döntéseikre is, vagyis hogy hol és hogy mire költik el a pénzüket.
  • Általánosságban kevesebb pénz lesz a gazdaságban. Országokat állítanak le – saját magunk megtévesztése lenne azt hinni, hogy ez nem lesz hatással rövid- és középtávon a vásárlási kedvre vagy a vásárlási potenciálra. És sajnos itt is bejön a félelem: amikor valakinek megszűnik az állása, vagy attól retteg, hogy meg fog szűnni, akkor máshogy költ, mint amikor – legalábbis az ő fejében – minden rendben van.
  • Mivel a vírus okozta helyzetet nagymértékben összekötötték az emberek közötti társas érintkezéssel, ezért az online rendelések várhatóan általánosságban megugranak. Ez igaz lesz rövid távon is, de valószínűleg hosszú távon, a vírus okozta hisztéria lecsengése után is sokan megmaradnak ennél a vásárlási formánál.

Mit tehetsz?

  • Ne dönts félelemből! Mielőtt bármilyen üzleti döntést meghoznál, nézd meg a konkrétumokat, a számokat.
  • Ha nincs helyzet, nem kell reagálni. Mindent egybevéve is elképzelhető, hogy racionálisan felmérve a vállalkozásod helyzetét, nem kell semmit változtatni. Ne érezd úgy, hogy csak azért, mert van egy téma, amiről mindenki beszél, és hogy látszólag minden megváltozott körülötted, most neked muszáj tenned valamit. Vagy igen, vagy nem.
  • Csinálj bárhonnan bevételt, azonnal! Ez legyen a legelső lépésed – akár mindent félredobva. Egy megváltozott helyzetre meg kell változtatni a működésünket. De pénz is kell. Ez most nem a marketingfilozófiák meg a hosszú távú tesztelések időszaka. Ha megcsappan a bevételed, akkor nézd meg, hogy mi az, amit el tudnál adni, amiből pénzt tudnál csinálni. Próbálj ki több mindent! Bevételre van szükséged. Hidd el, a cash flow a legjobb gyógyszer minden gazdasági bajra.
  • A cash flow a legjobb gyógyszer minden gazdasági bajra.

  • Miközben a fentiek szerint akár korábban szokatlan dolgok értékesítésével próbálkozol, készülj fel arra, hogy ezeket az új bevételi forrásokat növeld, részben vagy egészben ezekre támaszkodj a jövőben!
  • Kommunikálj a koronavírusról! Ez tűnhet csúnya dolognak, de a vásárlóidnak most ez jár a fejében, szinte ez az egyetlen dolog, amivel foglalkoznak, amire reagálnak. Ezzel fogod tudni most átütni náluk a marketingkommunikációs gátat.
  • Amennyire lehet, térj át az online ügyfélkiszolgálásra! Ha engem olvasol, akkor valószínűleg már most is részben vagy egészben online csinálod a bevételed, de nézd meg, hogyan tudnád ezt növelni. Ebben a helyzetben az igazat megvallva nagyon úgy tűnik, hogy minél inkább hagyományos, face-to-face módon értékesít valaki, annál inkább ki van téve a nehézségeknek.
  • Két dolgot semmiképp se csökkents: a reklámköltséget és a fejlesztési (ez sok kisvállalkozónál a tanulás) költségeket. Semmilyen válságban sem az összehúzódás fog kihozni a bajból. A reklámmal valószínűleg – éppen azért, mert többen visszahúzódnak – most még hatékonyabban is fogsz tudni embereket elérni. A fejlesztéssel, tanulással pedig fel tudsz készülni arra a helyzetre, amikor majd normalizálódik a gadaság, és a gyengébbek kiesnek.
  • Képezz tartalékot! Nem tudhatjuk, mi jön még. Személyes vélemény, de ez a helyzet már eddig is sokkal inkább a hisztériáról, mint a racionális döntésekről szólt. Vagyis bármi, amit ma megkeresel, legyen része egy tartaléknak esetleg nehezebb helyzetekre.
  • Ha engem kérdezel, ne küldd el az embereidet. Habár elképzelhető olyan helyzet, amikor ez a logikus döntés, én azt gondolom, hogy a jelenlegi szituációban nagyon ritkán van így. A vállalkozásod egyik erősségét a munkatársaid adják – egy jó munkatársi gárda bármilyen helyzeten keresztülvisz. Ha az embereid azt látják, hogy bízhatnak benned, hogy nálatok nem a félelemnek kell munkahelyi légkörként uralkodnia, akkor ezt hidd el, meg fogják hálálni! (Természetesen ez nem jelenti azt, hogy akire nem tudsz számítani, attól ne szabadulj meg.)
  • Értékeld ki a helyzetet minden héten! Ha belegondolok, mennyit változott a környezet csak az elmúlt egy hétben vagy akár egyetlen napban, és mennyi minden lóg még a levegőben, akkor hidd el, ami ma a legjobb döntésnek tűnik, az talán két hét múlva már üzleti öngyilkosság lenne – és akár fordítva.

ÉS KÖNYÖRGÖM!
Hagyd abba a hírportálok olvasását, a híradók nézését és a hírek hallgatását! Semmi olyat nem mondanak ott, amitől több pénzt tudnál keresni!

Fontos megjegyzés!
A bevételeidért, a céged vagy vállalkozásod működéséért teljes mértékben te vagy felelős. Ez a cikk a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, nem tekinthető tanácsadásnak.

Ingyenes anyagok

Rólunk mondták

SEO könyv

Stabil bevétel keresőoptimalizálással 2020 borító 3D látványterv

SEO hírek

Keresőoptimalizálás

Kapcsolódó bejegyzések

Az üzleti siker igazi titka

Az üzleti siker igazi titka

Van egyetlen, „titkos” összetevője annak, hogy mikor lesz egy cég sikeres. Van egyetlen „titkos” összetevője a sikeres marketingnek, a hatékony értékesítésnek, a jól működő cégnek. Sőt, ez nem csak a céged, de a saját sikered egyetlen valódi összetevője is. Érdekel, hogy mi az?

Hozzászólások

0 Comments

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szilágyi Balázs webinar behúzó háttér

Hogyan keress te is pénzt otthonról ingyenes tréning

Íratkozz fel hírlevelünkre, és azonnal megnézheted a Hogyan keress te is pénzt otthonról online tréninget!

Adatkezelés

Sikeres jelentkezés. Hamarosan küldjük az információkat a tréninghez.