SEO esettanulmány: A SEO (mégis) működik
Utolsó frissítés Dec 20, 2018
esettanulmány - DualSimSmartPhones

Terveink közt már régóta szerepelt, hogy indítunk egy SEO esettanulmány sorozatot. Ennek első bejegyzését olvashatod éppen. Itt olyan hozzád hasonló, hús-vér vállalkozók írnak SEO tapasztalataikról, akik már sikereket értek el keresőoptimalizálási és online marketing téren.

Az első cikk szerzője Csernai Kata, aki nyáron indította webshopját egy számára teljesen új területen. Azóta folyamatosan növeli látogatottságát a keresőből, és nem mellesleg ezáltal a bevétele is növekszik. De erről beszéljen inkább ő maga…

DualSimSmartphones.hu esettanulmány

Korábban szkeptikus voltam a SEO-val kapcsolatban. Persze rengeteg helyen olvastam, hallottam, hogy SEO-zni márpedig kell, a SEO fontos és hasznos dolog, de én nem boldogultam vele.

Használtam már saját fejlesztésű webáruházat, PerstaShopot, és az egyik legismertebb bérelhető magyar webáruház motort is. Minden alkalommal nekiálltam, és elkezdtem a termékek meta leíróit feltölteni.

Az első problémám ott keletkezett, hogy fogalmam se volt, mi a különbség a title és a head mezők között. A második pedig ott – most már tudom – hogy mindenhova beírtam ugyanazt a négy-öt kulcsszót.

A termékek harmadánál elfogyott a lendületem, és a pokolba kívántam az egészet. Látogatót nem hozott, eltöltöttem vele egy csomó időt, és még ráadásul utáltam is csinálni.

A prémium kategóriás Dual SIM okostelefonokkal foglalkozó oldalamat 2014 júniusában indítottam, WordPress alapon. Gondoltam, kipróbálom, hogy a csillagromboló méretű és bonyolultságú webáruház motor után mire jutok egy ilyen egyszerű eszközzel. Elárulom, meg fogsz lepődni…

A SEO mégis működik esettanulmány

Fordított koncepció

Megfordítottam a koncepciót, és a webáruház helyett a blogolással kezdtem. Az első hónapban megírtam 25 blogbejegyzést, és a Yoast féle SEO pluginnel fel is SEO-ztam őket. Csak úgy érzésre, de a Yoast nagyon jól vezeti az ember kezét. 4-5 bejegyzés után már elég jól rááll a keresőbarát bejegyzés gyártására.

Itt tartottam, mikor elmentem a Honlaprafel.hu – akkor még – két napos keresőoptimalizálási tanfolyamára.

Keresőoptimalizálási tanfolyam

Az első nap tanultakon felbuzdulva gyorsan átalakítottam a nyitólapot a Balázs által javasolt módon.
Én magam sem hittem a szememnek, amikor a következő tanfolyami napon belépve a webmester eszközökbe, ugrásszerű növekedést láttam az organikus keresések számában. Semmi mást nem változtattam, csak a kezdőlapot.

Döbbenet, ugye?

SEO eredmeny - Csernai Kata

Nagyon boldog voltam ettől az eredménytől!

Végre először az életben láttam, hogy van eredménye a SEO-ra fordított munkámnak. És mivel Balázstól megtanultam a logikáját, most már egyáltalán nem szenvedek tőle. Egy-egy blog bejegyzésre fordított idő max. 5 perccel nő meg attól, hogy keresőoptimalizálom.

Novemberben visszanézve a grafikonra, komolytalannak tűnik az akkor oly’ nagy boldogságra okot adó eredmény. A sok, jól keresőoptimalizált blog bejegyzés teszi a dolgát, és tömegével szállítja a látogatókat a weboldalra.

SEO eredmeny - DualSimSmartphones.hu

A szeptemberi és a novemberi azonos hosszúságú, két hetes időszakot összehasonlítva brutális növekedés látszik.

Az organikus keresésekben való megjelenés 898%-al, míg az átkattintások száma 502%-kal nőtt meg.
Persze ebben az óriási növekedésben az is benne van, hogy nulláról indult az oldal.

De jó tudni, hogy ez azt jelenti, hogy két hét alatt több mint 1.200 látogató jött a DualSimSmartphones.hu-ra a Google keresőből. Több mint 1.200 olyan látogató, aki érdeklődik a két kártyás okostelefonok mint téma, és mint termék iránt.

Ez meglátszik az értékesítési forgalomban is. Az oldal indulása óta a forgalom hónapról hónapra megduplázódik mind látogatószámban, mind értékesítésben.

Mennyit kell a SEO-ra költened?

Mint vállalkozót, biztosan az is érdekel Téged, hogy mindez mibe kerül.

A jó hírem az, hogy ha a keresőoptimalizálást magadnak csinálod, semmibe. Mármint az idődön kívül semmibe.

Magam is kíváncsi voltam rá, hogy mi éri meg jobban. A fizetett jelenlét az egyik árösszehasonlító oldalon, vagy az éjszakánként blog írással töltött idő.

SEO esettanulmány - DualSimSmartphones

Bár a saját időmet még nem forintosítottam, azt pontosan tudom, hogy az egyik legnagyobb árösszehasonlító oldalon egy hónapban átlagosan 65-70 ezer forintot kattintgatnak el az érdeklődők a pénztárcámból. Ez a látogatószám majdnem 18%-át teszi ki. Viszont a Google Analytics mérése szerint ezekből az átkattintásokból az összes vásárlásnak csupán 6%-a származik.

Ehhez képest, a látogatók 40%-át hozó organikus találatok adják a vásárlások 55%-át.

A SEO mégis működik esettanulmány - költség

Megéri a SEO-val foglalkozni? Nekem igen.

Ha Te még mindig szkeptikus vagy – bár akkor mit is keresel ezen a weboldalon? 😉 – akkor megmutatom Neked, hogy mi történik, ha egy blogbejegyzés keresőoptimalizálása túl jól sikerül.

Írtam egyszer egy cikket a kínai telefonok javításáról. Bevallom, szánt szándékkal és aljas módon a cikk csak azért született, mert erre a kulcsszóra sokan keresnek.

Maga a cikk egyébként pont arról szól, hogy ha Kínából veszel magadnak telefont, azzal jársz a legjobban, ha nem próbálkozol itthoni javítással, hanem visszaküldöd oda. Ugyanis a gyári garanciát csak így tudod érvényesíteni. Vagy úgy, hogy egy megbízható, magyar webáruházból vásárolsz, ahol a Dual SIM okostelefonokra egy év garanciát vállalnak. Az enyém például ilyen. 🙂

Szóval megírtam ezt a cikket, és el is feledkeztem már róla, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy naponta kapok leveleket arról, hogy az én hőn szeretettem kínai okostelefonomnak ez és ez a baja, meg tudod-e javítani?

Először nem értettem, aztán ránéztem a webmester eszközökben a kulcsszó helyezéseimre.

webmestereszközök - DualSimSmartphones.hu

Ennek az egy cikknek köszönhetően a DualSimSmartphones.hu három keresőszóra is az első oldalon jön a google keresőjében.

Aztán magában a google-ben is rákerestem – persze szigorúan inkognitó ablakban – és valóban, ott is ezt láttam.

Google helyezések - DualSimSmartphones.hu

Ami viszont a legjobban melengeti a szívemet, az az, hogy a honlapomnak elég nagy nevű portálokat sikerült megelőznie.

Persze, szép dolog a dicsőség. De mi ebből a haszon?

Csak Neked megsúgom: hamarosan a webáruház mellé kínai okostelefon szervizt indítok. Ami soha, de soha nem jutott volna eszembe, ha nem írom meg azt az egy cikket anno, a SEO tanfolyamon tanultak alapján.

A SEO mégis működik esettanulmány  - Megéri-e a SEO-val foglalkozni?

Csernai Kata

Dual SIM szakértő

www.DualSimSmartPhones.hu

Ingyenes anyagok

Rólunk mondták

SEO könyv

Stabil bevétel keresőoptimalizálással 2020 borító 3D látványterv

SEO hírek

Keresőoptimalizálás

Kapcsolódó bejegyzések

Linképítés árak

Linképítés árak

A linképítés árak között keresgélve az interneten rengeteg csomagajánlatot találsz. De mit kapsz a pénzedért cserébe? Először olvasd el ezt a cikket és utána nézz körbe!

Hozzászólások

4 Comments

4 hozzászólás

  1. Laci

    Ledöbbentem, mikor az „olcsó honlap” kulcsszóra rákerestem. Az első helyezett: „o…o-h…p.com” oldal teljességgel ellentmond mindenféle SEO elvnek (ahogy az index is pl.) mégis az első helyen van a keresőben.
    Érdemes megnézni a backlinkjeit is, ugyanis azok sincsenek.

    Mi meg, akik több éve optimalizálunk, minden tanfolyamot elolvastunk, kívülről fújjuk a h1-et meg a TITLE tag-ot, ott ballagunk szépen lógó orral mögötte.

    Ilyenkor hiszem azt, hogy a SEO mégsem (úgy) működik. 🙂

    Válasz
  2. Surfester

    A dualsimes honlap főoldalán alig van néhány betű. Ez hogyan lehet jól optimalizálva ennyi szöveggel?

    Válasz
    • Szilágyi Balázs

      Egy főoldalon nem feltétlenül csak szöveggel lehet eredményt elérni, ettől függetlenül azért elég sok minden megjelenik itt is. Nagyon szépen egyértelművé lett téve a téma és a fő kulcsszavak, rengeteg kiegészítő cikk van, így együtt nagyon jól ki lett alakítva.

      Válasz
  3. HRJ

    Hasonlo lepesor eredmenyein alapjan epitettem ceget, jo volt olvasni 🙂

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szilágyi Balázs webinar behúzó háttér

Hogyan keress te is pénzt otthonról ingyenes tréning

Íratkozz fel hírlevelünkre, és azonnal megnézheted a Hogyan keress te is pénzt otthonról online tréninget!

Adatkezelés

Sikeres jelentkezés. Hamarosan küldjük az információkat a tréninghez.