Angol nyelvű honlap vagy webáruház?
Utolsó frissítés Aug 1, 2021
Angol neylvű honlap vagy webáruház

Egy érdekes kérdést tettem föl nemrégiben a hírlevél olvasóimnak, választ és véleményt várva. Megmondom őszintén, úgy voltam a dologgal, hogy ha már kitaláltam elküldöm, de nem igazán gondoltam, hogy bármi értelme is lenne. Az eredmény egyértelmű – feltételeztem -, kérdezni is kár.

Aztán a válaszok igencsak megleptek. És azon túl, hogy megleptek, csak megerősítették bennem azt, amit már régóta tudtam. Ha online csinálsz valamit, sose akard előre tudni a tutit. Az online marketing alapja a tesztelés.

Mik voltak a kérdések?

A kérdéseknek két részük volt. Először csak arra voltam kíváncsi, hogy két téma közül, amiről tervezek írni, melyik érdekel több olvasót. Ez a két téma így hangzott:

  1. Webáruház indítása, keresőoptimalizált kialakítása.
  2. Angol nyelvű honlap indítása, online bevétel szerzés angol nyelvterületen.

Angol nyelvű honlap vagy webáruház

És az eredményeket összeszámolva jött el az a pillanat, amikor igencsak meglepődtem. Mert nem volt kétségem affelől, hogy az angol nyelvterület sokakat érdekel. Néhány olvasómnak már csináltam is én magam ilyen honlapot, vagy éppen most is dolgozunk rajta.

Na igen, de a nyelvtudás ugye itthon gázos, folyik a csapból is, meg különben sem divat külföldben vállalkozói szemmel gondolkozni, úgyhogy ez csak egy szűk kört érdekelhet.

És a webáruház, ami szintén a csapból folyik. Az ember nem tud megnyitni egy legalább érintőlegesen internettel foglalkozó magazint, hírlevelet, mindenhol a webáruház indítás, webáruház így, webáruház úgy.

Szóval számomra nem volt kérdéses, hogy az eredmény valahogy így fog kinézni: néhány elkötelezett kattintás az angol honlapokra, és rengeteg, 90%-ot jócskán meghaladó kattintás a webáruházra.

De nem így történt.

Az eredmények

Elöljáróban annyit hozzá kell tennem, hogy a kiküldés után néhány percig a linkek nem működtek, így talán a kép nem 100%-os. De a később értékelhető visszajelzések nagy száma – amit ezúton is köszönök – azt sejteti, hogy a kialakult eredményt nemigazán befolyásolta ez a néhány perces leállás.

Angol nyelvű honlap vagy webáruház eredmény

Vagyis: a kattintók nem egészen 2/3-át érdeklik a webáruházak, de több mint 1/3-uk, majdnem 40%-uk a webáruházak helyett jobban szeretne az angol nyelvű, külföldi honlapokkal elérhető bevételről olvasni. (Fontos: ennek semmi köze a mostanában oly divatos külföldre megyek dolgozni hullámhoz, itt kifejezetten külföldre marketingelő vállalkozásokról van szó.)

Engem bevallom, meglepett a válasz. És inkább pozitív irányban. Nagyon sokan válaszoltatok – ezt is köszi -, tehát még nagyjából reprezentatívnak is mondható a felmérés. Na persze nem a lakosság körében, de mondjuk úgy, hogy az internetes pénzkeresés iránt realistán érdeklődő, vállalkozó szellemű magyar emberek körében. És ez pozitív.

A második kérdéscsoport

A második kérdéscsoport egy űrlap volt, amit az angol nyelvű honlap / webáruház választás után lehetett kitölteni. Erre is szép számban jöttek válaszok (természetesen kevesebb, mint ahány kattintás volt: elég ritka a 100%-os konverzió he-he 🙂 ).

Ebből két dolog rendkívül fontos. Az egyik az, hogy a válaszolók 91%-át üzleti értelemben foglalkoztatja vagy a webáruház, vagy az angol nyelvű honlap (vagy van már nekik, vagy tervezik fél éven belül). Vagyis: a fenti eredmények még inkább reprezentatívak az említett körre nézve.

A másik, hogy a válaszolók 68%-a így vagy úgy érintett webáruházban (van neki vagy tervezi), míg ez az arány az angol nyelvű honlapok esetében 60%. Más szóval, nem lényegesen kisebb az érdeklődés a második kör iránt.

Mit jelent ez?

Hogy pontosan mit jelent, ennyi adatból levonni azért nem lenne ildomos. De engedtessék meg, hogy a saját médiafelületemet kihasználva egy kicsit szubjektív módon elelmélkedjek ezen. Kicsit lejjebb aztán azt is leírom, hogy szerintem te hogyan tudsz profitálni ebből, objektíven.

Számomra ez elsősorban azt jeleni, hogy a magyar vállalkozók nyitottak, élelmesek. Keresik az utakat, a lehetőségeket, többet akarnak elérni, több értéket akarnak teremteni, mint amit szűk környezetük esetleg megenged számukra. Ez pozitív, nagyon pozitív. És ha most azt gondolod, hogy ez a legkisebb mértékben is rossz lehet a magyar gazdaságnak, hogy ne adj’ isten hazaárulás külföldön vállalkozni, hát most figyelj.

Ha egy magyar vállalkozó itthon él, de külföldön (is) vállalkozik, akkor legalább annyi hasznot termel idehaza, mint külföldön. Itthon adózik (legalább valamennyit), itthonra gyűjti össze a világból a tapasztalatát, amit aztán az én megfigyelésem szerint az itthoni piacra is alkalmaz. Vagyis, az itthoni piacot is virágzóbbá, fejlődőbbé teszi. Ezen kívül csak jó hírét viszi az országnak és a magyaroknak, egy itthonról vezérelt, sikeres külföldi vállalkozás hihetetlenül jó imázsnövelő tud lenni külhonban.

Másrészt számomra azt is jelenti, hogy az a marketing mantra, ami megállíthatatlanul folyik a hazai nagyhangú gurutársadalom torkából, az csak fenntartással, józan mérlegeléssel talált magának utat.

Mire is gondolok? Ha magyar nyelvű marketinges, internetes véleménybefolyásolókra figyelsz, akkor mostanában a csapból is a webáruházak folynak, meg hogy itthon van az üzleti kánaán, csak te vagy egy szerencsétlen analfabéta, ha ezt nem látod és nem vagy máris milliárdos.

Én nem ezt tapasztalom. Én is, az ügyfeleim is és azok a vállalkozó barátaim, akik akár kicsiben, akár nagyban játszanak, vért izzadunk azért, hogy eladjunk. Kérlek különösen figyelj az előző mondatra és ne értsd félre. Nem azt mondom, hogy rosszul élünk vagy kevés a bevétel. Azt mondom, hogy szinte szó szerint vért izzadunk, hogy eladjunk. És ez nem azért van, mert szarok vagyunk. Nem azért van, mert nem jól pozicionáltuk magunkat vagy mert nem merünk elég magas árat a termékeinkért. Még csak nem is azért, mert nem vettük meg a Bevételrobbantó Csodamantra 23.0 kiadását.

Tedd a szívedre a kezedet! Ha vállalkozol most, és vállalkoztál 5, 10, 15 és 20 évvel ezelőtt is, mikor volt könnyebb? Megmondom, hogy én mit látok. Most nehezebb eladni. Pont. Ez egy tény. Nincs de, nincs ha, nincs azért mert. Megváltozott a gazdaság, megváltoztak a fogyasztók – egyébként nem csak itthon, az egész világon. Aki ezt nem veszi tudomásul, aki becsukott szemmel azt mantrálja, hogy itthon minden tökéletes, hogy csettintesz kettőt, megveszel egy tízezer forintos dobozos cuccot és milliárdos leszel, az becsapja önmagát. Aki ezt reklámozza, az becsapja a vásárlóit.

Angol nyelvű honlap vagy webáruház magyar vállalkozó itthoni piac

Hogyan lehet neked hasznod belőle?

Webáruház esetén

A webáruház piac itthon is rendkívül telített. Mivel a csapból is ez folyik, mivel tényleg minimális tőkével bele lehet kezdeni, ezért rengetegen indítottak már valamilyen webáruházat.

Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet már sikered ezen a piacon, sőt. Csupán annyit jelent, hogy egy webáruház indítása előtt lépj egyet hátrébb, felejtsd el egy pillanatra a saját terméküket eladni kívánó marketingesek szövegeit, és vizsgáld meg józan vállalkozói szemmel a piacot. Pontosan úgy, ahogy akkor tennéd, ha tizenmillió forintot kellene beletenned – esetleg a saját házadat is behitelezve – egy hús-vér, valódi üzletbe.

Az én megfigyelésem szerint két dolog kell egy jól működő webáruházhoz – akár most indul, akár már tíz éve megy, és akár kicsiben akár nagyban játszák. Ha ez a két dolog megvan, akkor szinte garantált a siker. Viszont a bebukott vagy döcögő webáruházak esetén szinte mindig hiányzik az egyik.

Hogy mi ez a két dolog, nemsokára írok róla. Webáruházakról olvashatsz sok helyen sok mindent. Nem akarom a spanyol viaszt feltalálni, van sok cég itthon is aki ebben a témában nagyon profi. Én most egy olyan projekten dolgozom neked, amiben meg fogom mutatni, hogy egy semmiből összerakott webáruházzal hogyan tudsz akár néhány hét alatt is a Google első oldalára kerülni olyan kulcsszavakkal, amik konkrét bevételt termelnek a számodra.

Ha mindenre nyitott vállalkozó vagy

Ha mindenre nyitott vagy, vállalkozni, értéket és pénzt teremteni szeretnél, akkor nem minden esetben a webáruházat ajánlom neked (csak akkor, ha a fenti két dolog már megvan a cégedben – de erről egy következő cikkben).

Az angol nyelvű piac hatalmas, majdnem az egész világot jelenti. A belépési költség nem feltétlenül nagyobb, mint a webáruház esetében. A lehetőségek soksorosak, és az online shopoknál elengedhetetlen két dologból itt csupán egyre van szükség.

Viszont van két nagy különbség a magyar és az angol nyelvű online piac között. Az egyik pozitív, a másik negatív. A pozitív az, amit sokan látnak, ami sokakat erre az útra vonz. A negatív azonban általában csak akkor derül ki, amikor már túl sok időt, túl sok energiát fektettél be a dologba ahhoz, hogy a sikertelenséget bukásnak érezd, és ne változtass.

Angol nyelvű honlap webáruház online tesztelés

Miért tanulj angolul?

Ha a fentieket végigolvastad, talán már számodra sem kérdéses, hogy miért érdemes angolul tanulni. Ha magad is ismered a nyelvet, akkor számtalan lehetőséged van akár a webáruházas piacon, akár más területeken. Még akkor is érdemes, ha már befutottál a magyar piacon.

Érdemes kitekinteni egy kicsit a nagy világba, és ehhez elengedhetetlen a világnyelv(ek) ismerete. Ha nem is fogsz saját magad profi szinten fordítani, de legalább ismerni fogod a külföldi piacot és ki tudja, később talán te is kilépsz. Mert az sem ördögtől való…

A Honlapra Fel! YouTube csatorna egyik legnépszerűbb videója pont az angol tanulásról szól. Ebben adok neked néhány szuper tippet az angol tanulásra, amik nekem is segítettek. Itt találod:

A bejegyzéshez felhasznált képek: Bevásárló kocsi: Double Design. Zászló: Icons Land.

Ingyenes anyagok

Rólunk mondták

SEO könyv

Stabil bevétel keresőoptimalizálással 2020 borító 3D látványterv

SEO hírek

Keresőoptimalizálás

Kapcsolódó bejegyzések

Az online tanulás előnyei

Az online tanulás előnyei

Azonnal alkalmazható, gyakorlati tudást keresel? Bárhonnan elérhető, akárhányszor elvégezhető online marketing képzések – nézd meg a felületünk!

Hozzászólások

4 Comments

4 hozzászólás

  1. Mayer Béla

    Kedves Balázs!

    Előszór szeretném megköszönni a sok-sok leckét. Engem nem lepett meg az arány, erre számítottam. A témával kapcsolatban nekem külön, valószínűnek tartom sok más véleménytől eltérő gondolataim vannak. Nem nehéz az üzlet sehol a világon, nem is annyira a technikai része, mert ez ugyebár csak egy eszköz. Annak használatát meg előbb-utóbb mindenki megtanulja. Még a majom is képes rá. 🙂 Én a gondolkodásmódot, a hozzáállást és a vásárló, az ügyfél felé elmaradó gesztusokat tekintem elsősorban a kudarc okának.

    Üdv.

    Mbéla

    Válasz
    • Szilágyi Balázs

      Nagyon szívesen Mbéla, én köszi a pozitív visszajelzést. 🙂 Sok oka lehet a kudarcnak, a különböző fogyasztói szokásokat meg egyszerűen ismerni és kezelni kell, ha valaki egy másik piacba kezd.

      Válasz
  2. Balogh Julianna

    Kedves Balázs!

    Ahogy olvasom leveled, merült fel bennem a következő kérdés:

    Van-e értelme a honlapomat angolra fordítani? A célpiacom magyar és első sorban offline, de egyre több angol nyelven beszélő érdeklődő tér be az üzletünkbe.
    A honlap nem igazi webáruház, célja, hogy egyre több betérő legyen az üzletbe.

    Vajon ezeket a vevőket érdemes akár angol nyelvű adwords- szel is célozni? – ha lenne angol honlap?

    Tudom ez a kérdés nem arról szól, amiről most írtál. De gondolom sokkal nagyobb rálátásod van erre a kérdésre. Érdekel a véleményed! Köszönöm előre is!

    Balogh Julianna

    Válasz
    • Szilágyi Balázs

      Kedves Julianna!

      Szinte mindig van értelme angolra fordítani – szerintem a ti esetetekben különösen. Itthon élő külföldiek, szinte mindig többet keresnek és könnyebben költenek az átlagnál. A ti termékeitekre pedig legalább egyszer szükségük van. 🙂

      Az más kérdés, hogy az egész honlapot, egy részét, egy külön honlapot csinálni, ezt a helyzet ismeretében lehet eldönteni. Ugyanígy az AdWordsszel.

      Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szilágyi Balázs webinar behúzó háttér

Hogyan keress te is pénzt otthonról ingyenes tréning

Íratkozz fel hírlevelünkre, és azonnal megnézheted a Hogyan keress te is pénzt otthonról online tréninget!

Adatkezelés

Sikeres jelentkezés. Hamarosan küldjük az információkat a tréninghez.